Elmondhatatlanul boldog vagyok és megkönnyebbült, hogy tegnap sikerült Bécsben életem legjobb maratonját megfutnom. 23 hetet készültem rá tudatosan és nagyon megterveztem ezt a versenyt minden szempontból: tempóterv, frissítés, rápihenés, étkezés. Ráadásul az eddigi legjobbamat is ezen a versenyen futottam pontosan 5 évvel ezelőtt (2017.04.23. 3:17:50).
Három férfi az, akinek ezt külön köszönöm. Első és legfontosabb a párom, aki mindig megadta a családszervezési és lelki támogatást. Magamon kívül elsősorban neki futottam, hiszen egy hónappal az első randink után futottam Frankfurtban egy maratont, ahova még nem kísért el és ott nem tudtam javítani a legjobbomon (3:18😊,), pedig szuper kis motiváló mp3 üzenteket vett fel nekem a zenelistámra. Az utolsó hónapokban erre a listára edzettem és elképzeltem sokszor, hogy megcsinálom, amikor azt kiabálja az mp3 üzenetben: „Húzd be azt a kibe…tt maratont 3:15 alá!:)”. Boldog vagyok, hogy kint volt velem ez alkalommal, hogy várt a célban, hogy ő maga is élete első hivatalos félmaratonját behúzta két óra alá úgy, hogy persze próbáltam neki segíteni a felkészülésben Flander Marcival együtt. Ez így maga volt a tökély!
Köszönöm a triatlonedzőmnek, Flander Marcinak, aki évek óta segíti a futóőrületemet úgy, hogy közben a kerékpárt és úszást is hozzáigazítja, aki fantasztikus állóképességgel ruházott fel az elmúlt években, aki a hosszúfutásaimba és a könnyűfutásaimba is új játékosságot vitt bele edzve a keringésem és az izomzatomat is. A megfelelő kilométerszámon kívül azt gondolom, hogy ez elengedhetetlen volt, hogy ezt meg tudjam csinálni. Külön büszke vagyok arra, hogy erre a maratonra úgy készültem, hogy a triatlonedzéseket nem hagytam abba. Köszönöm Marci a közös munkát, hogy ezt így megcsináltuk! Akkor most kezdődhet a triatlonszezon!
Köszönöm az Élményfutárok vezetőedzőjének, Galántai Gyurinak, akinek a pályaedzéseire már 10 éve járok keddenként. Ő segítette eddig minden maratoni felkészülésemet a finishben, most is elővettük a 2017-es tervet és a mostani lehetőségeimhez / célidőmhöz picit átszabtuk 23 hete. Összefésülve a heti edzésterveimmel, nagyon jó vezérvonalat adott a felkészülésemhez. Gyuri szinte az egész futópályafutásomat ismeri, örülök, hogy ennek a személyes legjobbamnak személyesen is tanúja lehetett.
És ott van két csapat is, akinek köszönet jár! A saját kis futócsaládom, az irunmore team, akik sokszor vakon követik az edzéseimet és bíznak bennem. Meg akartam mutatni nekik, hogy azért edzőnéni nemcsak beszél róla, hanem végre is tuja hajtani azt, amiről papol. Persze tudom, nem feltétlenül az a jó edző, aki saját magából kihozza azt, amit elvár – hiszen az edzőnek másokból kell kihozni elsősorban a legjobbat - de azért ártani nem használ. Nagyon sokat gondoltam rájuk futás közben, hogy remélem büszkék lesznek rám azok, akiket a pálya széléről edzek, akik más városban más alfáinkkal / omegáinkkal futják a heti edzéseket és azok is, akiknek heti szinten írok felkészítő edzéstervet. Külön öröm volt számomra, hogy az irunmore team másik két lelke – Kozák Évi és Zsifkovits Roni is ott volt velem Bécsben, akik csodálatosat futottak maratonon és félmaratonon. Büszke vagyok arra, hogy az ő felkészülésüket is segíthettem.
Az Élményfutároknak pedig külön köszönöm, hogy keddenként motiválnak a hét egyik legnehezebb edzésekor és húznak a pályán esőben / hidegben / szélben. Egy nagyon fontos biztos pont ez a csapat a saját felkészülésemben. Nem feledkezem meg ám a közösségi hálóról sem, mert a követőim miatt is nagyon nagy felelősséget éreztem. Ha nem is ismerek sokakat személyesen, mégis egy tágabb motivációs „családként” nézek rátok és az oldalaim elsődleges célja, hogy én motiváljalak benneteket, de ez már egy elválaszthatatlan motivációs kör, mert nekem is óriási bizonyítási erőt ad, hogy követtek, szurkoltok, támogattok és igen, talán elvárást is támasztotok velem szemben. Ez így jó! Köszönöm!
Köszönöm az állandó szponzoraimnak, hogy termékekkel és anyagilag támogatják a közösségi médiás tevékenységemet és ezáltal a felkészülésemet. Hihetetlen hálás vagyok a Budaörs Mozgásklinikával való együttműködésemnek, az ott dolgozó manuálterapeuták kigyógyítottak az Achilles gyulladásból és jó állapotban tartják azt és minden más izmomat / inamat és így lehetővé vált egy újabb maratoni felkészülés.
A családomnak és a családi szervezésben segítő embereknek pedig köszönöm, hogy sok női terhet levesznek a vállamról és így több időm van edzeni / regenerálódni még hat gyerek mellett is! Nyilván 8 órás irodai munka mellett, olyan nőként, aki egyedül végzi a házimunkát és a gyerekek körülötti logisztikát ez sokkal-sokkal nehezebb lett volna. Ezt ki kell, hogy hangsúlyozzam! A legújabb élményemet is ez a verseny adta. Sírtam a befutónál. Nem tudom miért, talán a megkönnyebbülés, a boldogság, hogy megérte a sok-sok hét. Vagy, hogy a versenyen átélt bizonytalanságok ellenére mégis legyőztem az agyamat sokszor a szívemmel, ami mindig óvatosabb annál, amit bírunk. Nem tudom és nem is akarom pontosan tudni, miért sírtam, de még ilyen sosem történt meg az elmúlt 15 évben. Ismét egy újabb dimenzió.
Úgy ment, ahogy terveztem. Pontosan tudtam, milyen tempót kell futnom, a pályaleírást átolvastam többször, előző este átbeszéltük a többiekkel. Tudtam, hogy hol mire számíthatok, hol fogok lassulni, hol tudom visszahozni, mennyinek kell lennie félmaratonkor. Kicsit csalódott voltam, hogy előző nap a rajtszámátvételkor végleg tudatosult bennem, hogy nem lesznek iramfutók. Szerettem volna a 3:15-ösök mögé állni, mert szerintem könnyebb nyulakkal futni (pláne, ha egyenletesen futják a távot). De egyedül kellett ezt megfutnom és ez így volt az igazi, így az igazi!
Tudtam, hogy az óra sem lesz azért egy svájci műszer. Garminka folyamatosan többet mért, így szinte az elejétől korábban csippant és ez a különbség verseny végéig folyamatosan nőtt. Ez adott némi feladatot, hogy kalkuláljak és ne csak az óra átlagtempójára hagyatkozzak, de hát erre is készültem. Az órák szinte sosem mérnek tökéletesen és az ember sem fut végig az ideális íven. De senkit nem érdekel az óra által mért táv egy versenyen, engem sem érdekelt, csak hogy ne fussak ki az időből miatta! Ezen a versenyen 400 m-rel mutatott többet az órám a végére, ami kevésnek hangzik, de amikor ennyire ki van számolva a verseny ez bizony két perc körüli különbséget jelent, amit már az utolsó kilométeren nem lehet behozni. Úgyhogy erre folyamatosan kellett figyelnem. Ilyenkor az ember inkább a kirakott kilométerköveket és az abszolútidőt nézi, mert azok a biztos pontok és ebből számolgat vissza fejben. Maratoni tempónál ez még abszolválható. (Félmaratonon, vagy rövidebb távon már nehéz fejben számolni futás közben, ezért írják fel sokan az abszolút időket a csuklójukra, vagy kis cetlire btw.:)
nem teljesen sík. Van benne jópár felhajtó és két-három hosszabb sunyi emelkedő, de ennek megfelelően lejtő is. Az appon szuper kis leírás volt arról, hogy melyik szakaszokon mire számíthatunk. Ezt többször elolvastam és szinte tudtam, hogy mi fog jönni (emlékeim már nem nagyon voltak az 5 évvel ezelőtti versenyről.) Aztán ott van a világ leggyorsabb maratoni része is a Práterben pont a legnehezebb részen 27-38 km (ahol Kipchoge is futotta a sub 2-tőt), ez nyilván nagyon motiváló volt, legalábbis én nagyon vártam ezt a részt és felemelő volt itt futni, kicsit segített is, hogy jobban megtempózzam ezt a részt.
Büszke vagyok, hogy a frissítéseimet is nagyon fegyelmezetten ettem meg. Ebben korábban nagyon rossz voltam, mondhatni nem is frissítettem nagyon. A triatlonnak köszönhetem ezt, ami nagyon kifizetődő volt a verseny közben is és utána sem lettem rosszul kicsit sem! Semmilyen gyomorproblémám nem volt, bár nem is vagyok erre érzékeny, de azért mindig hálásnak kell lenni utólag, mert minden verseny hozhat meglepetéseket és nagyon rossz ám, ha az emésztés keseríti meg a teljesítményt.
A verseny előtt ittam i:am izotóniás italt, ettem egy zselét, egy magnéziumot, két sótablettát és egy Flector tablettát (biztos, ami biztos) A versenyen 7-8 kilométerenként benyomtam egy Maurten zselét (összesen 3 simát és 2 koffeineset), ettem a felénél még egy magnéziumot (Magnosolv) és összesen 4 i:am sótablettát (nem volt nagyon meleg hál’ Istennek) és minden frissítő ponton ittam pár korty vizet, kívántam is mindig. Félmaraton után még egy algopirint bevettem (mert azért féltem, hogy esetleg az Achilles fájdalmam kijön, vagy a csípőbeszúrásaim, ami az utolsó edzéseken előfordult, plusz 4 nappal a verseny előtt Pilatesen lecsúszott a jobb lábfejem a lábtartóról és ráesett egy kiálló rúdra, úgyhogy csúnyán kékre és duzzadtra zúztam, ami még az átmozgatónál is fájdogált – nem vészesen, de olyan kellemetlenül). Szerencsére semmi elterelő fájdalmam nem volt.
Az időjárás majdnem tökéletes volt. 13 fok, borús idő. Egyedül a szél volt zavaró, ha szemből fújt (és sokszor fújt szemből), illetve a nagy pöffök ki tudtak zökkenteni a ritmusból. De erre is számítottunk, mert az időjárás előrejelzés még vihart / viharos szeleket is mondott dél körül. Szerencsére ez elkerült, később jött, csak az előszelét kaptuk meg, amit viszont a biztonsági határon belül tudtam kompenzálni!
durva holtpont nem volt most sem. Inkább szakaszok, amikor már elgondolkodtam, hogy nem biztos, hogy meglesz a 3:15 és hogy örülnöm kell, ha PB lesz 3:17 alatt. Féltávkor persze bevillant, hogy Úristen, még egy ugyanilyen félmaratont kell futnom ettől a ponttól, hogy fog ez menni? Vagy ha nem sikerül, akkor milyen pozitívumot lássak benne. No de ilyenkor gondoltam aztán arra, hogy Peti ott vár, hogy mennyit készültem rá, hogy ennyi edzéssel ennek mennie kell, hogy ki tudja már, hogy lesz-e még lehetőségem reálisan egyéni legjobb vágyával nekiindulni egy maratonnak. Most van most, ha szenvedni kell egy picit érte, akkor szenvedjem meg!
23 hetet tettem bele, ezt a kicsit még csak kibírom. Aztán alkalmaztam azokat a gondolatokat, hogy MÁR mennyit futottam, és MÁR CSAK mennyi van hátra, hogy szakaszoltam (már túl az 1/5-én, túl az 1/3-án, túl a felén, már csak egy Szigetkör, már 3 km-en belül, stb.). Sosem arra gondoltam (a félmaratont leszámítva, de ott gyorsan el is hessegettem), hogy MÉG mennyi van hátra és MÉG CSAK mennyit tettem meg, hanem hogy MÁR mennyi ment le és MÁR CSAK mennyi van. Vártam a frissítő állomásokat és a saját frissítő kilométereimet. Ezek a miniállomások elérhetővé tették az előttem lévő távot. És segített minden önbuzdító, felrázó gondolat, akkor is, amikor a szél és az emelkedő belassított, mert erőt adott a lejtőn és a síkon, hogy jobban toljam és kiegyenlítsem, akkor is, amikor bénázott a srác a frissítőnél és súlyos másodpercek mentek el, mire új vizet kaptam. Holtpont is mindig van, van, akinél egy durva, van akinél több, van akinél egy-kettő hosszabban elhúzódó inkább. Minden holtpont más, de nem szabad megijedni tőlük, a verseny velejárója, az eredmény, a siker ára. Az én felfogásomban valahogy így van a képlet: egy cél nettó ára a beletett munka, az ÁFA/vám pedig a versenyen átélt küzdelmek és így jön ki a bruttó ár. Az adó pedig mindig jobban fáj egy kicsit, pláne, hogy mindenkinél más az adó mértéke😊 Ennyibe kerül, ez van.
Tökéletes futás volt, minden nehézségével, küzdelmével együtt. Egyenletes tempóban, egyedül küzdöttem meg érte, csak magamra számíthattam, negatív splittel, ahogy a nagykönyvben meg van írva és pontosan a terv szerint futottam. Örülök, hogy bebizonyíthattam, hogy ezt nem csak elit szinten lehet megcsinálni, hobbiszinten is lehet tudatosan készülni és precízen versenyezni. Ilyen versenyzést kívánok mindenkinek, aki maratont fut. Mert sosincs tökéletes körülmény, ha a legjobbat akarod kihozni magadból, nincs olyan, hogy könnyű, mert akkor nem a saját határodon futsz. És ne feledkezzünk meg, hogy edzés nélkül bárhogy küzdesz fejben, nem fog menni. Ez pedig fordítva is igaz, nem elég beletenni az edzésmunkát, a versenyen küzdeni kell, mert az egyéni legjobb mindig komfortzónán kívül születik. Nekem sokszor erőt ad a ti beszámolótok, tanulok belőlük, próbálom átérezni és átültetni a tapasztalatokat, remélem az én beszámolómmal néhányatoknak tudtam viszonozni! Nagy hajrá és kívánok csodás szezont mindenkinek!
Elmondhatatlanul boldog vagyok és megkönnyebbült, hogy tegnap sikerült Bécsben életem legjobb maratonját megfutnom. 23 hetet készültem rá tudatosan és nagyon megterveztem ezt a versenyt minden szempontból: tempóterv, frissítés, rápihenés, étkezés. Ráadásul az eddigi legjobbamat is ezen a versenyen futottam pontosan 5 évvel ezelőtt (2017.04.23. 3:17:50). <
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 months | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |